Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat

A jelen tájékoztató (továbbiakban: Tájékoztató) célja, hogy rögzítse a Stáció Bt. által alkalmazott adatvédelmi és adatkezelései irányelveit, és amelyet a Stáció Bt., mint Adatkezelő magára nézve kötelezőnek ismer el. A jelen Tájékoztató célja továbbá, hogy közzétételével a honlapokon folytatott személyes adatkezelések érintettjeit, a honlap látogatóit, az adatkezelő által elérhetővé tett szolgáltatások igénybe vevőit (a továbbiakban: Felhasználók) a GDPR 13. cikkében meghatározott információkról a személyes adatok megszerzésének időpontjában tájékoztassa, így többek között az adatkezelő által történő adatkezelés módjáról, céljáról, jogalapjáról, tartalmáról, a kezelt adatok köréről, az esetleges adat továbbításokról, az adatkezelésre vagy adatfeldolgozásra jogosult személyéről, továbbá a személyes adat érintettjének az adatkezelésre vonatkozó jogairól és jogorvoslati lehetőségeiről.

A jelen tájékoztató a Felhasználók által megadott személyes adatok kezelésének elveit tartalmazza.

A Tájékoztató az alábbi jogszabályok figyelembe vételével készült el:

Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendeletében (Általános Adatvédelmi Rendelet, továbbiakban: „GDPR”), valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben (továbbiakban: „Infotv.”) a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”), továbbá a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény („Grtv.”).

A Stáció Bt. a honlapokon és kapcsolódó közösségi felületein a szolgáltatásainak igénybe vételéhez szükséges adatszolgáltatás során megadott személyes adatokat a Szolgáltató a Tájékoztatóban foglalt rendelkezéseknek megfelelően és az Általános szerződési feltételiben foglaltakkal összhangban kezeli.

A honlap egyes szolgáltatásai igénybevételének feltétele, hogy a személyes adatok kezelésére vonatkozó, jelen tájékoztatóban foglalt feltételeket a felhasználó elfogadja.

A felhasználó által a honlapon elérhető tartalom megjelenítési szolgáltatás igénybevételéhez, a honlapon történő hirdetési lehetőség és hírlevél igénybevételéhez a felhasználó köteles a jelen tájékoztatót megismerni, annak rendelkezéseit elfogadni.

Kérjük, hogy amennyiben a tájékoztató szerinti bármely adatkezelési rendelkezéssel nem ért egyet, ne használja a honlapot, ne vegye igénybe az adatkezeléssel érintett szolgáltatást.

 

 

 

 

  • A Tájékoztatóban előforduló fogalmak értelmezése

Adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül a Személyes adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen a Személyes adatok gyűjtése, rögzítése, rendszerezése, tagolása, tárolása, átalakítása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, betekintése, felhasználása, közlése, továbbítása, terjesztése vagy egyéb módon hozzáférhetővé tétele, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, korlátozása, törlése és megsemmisítése.

Adatkezelő: aki az Adatkezelés céljait és eszközeit – önállóan vagy másokkal együtt – meghatározza.

A jelen Szabályzatban Adatkezelőnek minősül:

Stáció Bt ( Cégjegyzékszám: 09-06-000596, székhey: 4031 Debrecen, Vasútoldal utca 14., adószám: 22821340-1-09, képviselő: Galaczné Szabó Pálma ügyvezető, e-mail: gyere@valaszdahelyit.hu,) mely a www.valaszdahelyit.hu weboldal és hozzá kapcsolódó közösségi oldalakon médiatartalom szolgáltatást végez, és ezen tevékenységéhez kapcsolódóan biztosítja a weboldalon keresztül elérhető szolgáltatásokat.

Címzett: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek; az említett adatok e közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés céljainak megfelelően az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak;

Harmadik fél: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak;

Az érintett ( felhasználó ) hozzájárulása: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez;

Szolgáltatás: az Adatkezelő által üzemeltetett valamint az Adatkezelő által biztosított szolgáltatások, amelyek elérhetők a honlapon vagy az adatkezelő által más módon.

Felhasználó ( érintett ): az a természetes személy, aki a honlapokon biztosított valamely szolgáltatásra regisztrál, és ennek keretében megadja valamely személyes adatát. Felhasználónak minősül az is, aki gazdasági társaság nevében vagy képviseletében jár el, és ezen minőségében adja meg a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges adatokat.

A kezelt adatok köre: a kezelt személyes adatokat az egyes adatkezeléseknél adja meg a adatkezelő.

Adatkezelés időtartama: az az időtartam, ameddig adatkezelő jogosult kezelni a személyes adatokat.

Személyazonosításra nem alkalmas adatok: azok az adatok, amelyeket az adatkezelő a honlap felhasználóiról rögzít, de amelyek nem alkalmasak arra, hogy akár közvetlenül, akár közvetve egy természetes személyt azonosítsanak.

Személyes adat vagy adat: bármilyen adat vagy információ, amely alapján egy természetes személy Felhasználó – közvetett vagy közvetlen módon – azonosíthatóvá válik.

Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel;

A jelen Tájékoztatóban hivatkozott szolgáltatások esetében Adatfeldolgozó: Stáció Bt (Cégjegyzékszám: 09-06-000596, székhely: 4031 Debrecen, Vasútoldal utca 14., adószám: 22821340-1-09).

Külső szolgáltató: az Adatkezelők által, az egyes Honlapok üzemeltetéséhez vagy a Honlapokon keresztül elérhető Szolgáltatások biztosításához kapcsolódóan – akár közvetlenül, akár közvetetten – igénybe vett harmadik fél szolgáltató partnerek, amelyek számára a szolgáltatásaik biztosítása érdekében Személyes adatok továbbításra kerülnek vagy kerülhetnek, illetve akik az Adatkezelők részére Személyes adatokat továbbíthatnak. Külső szolgáltatónak minősülnek továbbá azon szolgáltatók is, amelyek nem állnak egyik Adatkezelővel sem együttműködésben, azonban az által, hogy hozzáférnek a Szolgáltatások honlapjaihoz, a Felhasználókról adatokat gyűjtenek, amelyek akár önállóan, akár más adatokkal összekapcsolva alkalmasak lehetnek a Felhasználó azonosítására.

Cégnév: BlazeArts Kft. (Székhelye: H-1096 Budapest, Thaly Kálmán utca 39., Cégjegyzékszám: 01-09-389087, Adószám: 12539833-2-43) mely a honlap üzemeltetéséhez és az adatok tárolásához a szerverek működését biztosítja.

2.) Az adatkezelők által kezelt további adatok köre

Ha a Felhasználó valamely Honlap felületét látogatja, az Adatkezelő rendszere, vagy az elemzésekhez használt további modulok automatikusan rögzítik a Felhasználó IP címét, melyhez a felhasználó az oldal látogatásával a hozzájárulását adja. 

Amennyiben a Felhasználó valamely Szolgáltatás igénybe vételéhez e-mailt küld, úgy az Adatkezelő rögzíti a Felhasználó e-mail címét és az abban megadott elérhetőségeket, és azt a szolgáltatás nyújtásához szükséges mértékben és időtartamban kezeli.

 

 

Az Adatkezelők a testre szabott kiszolgálás érdekében a Felhasználó számítógépén kis adatcsomagot (ún. „cookie”-t) helyeznek el. A cookie célja az adott oldal minél magasabb színvonalú működésének biztosítása, személyre szabott szolgáltatások biztosítása, a felhasználói élmény növelése. A cookie-t a Felhasználó törölheti saját számítógépéről, illetve beállíthatja böngészőjét, hogy a cookie-k alkalmazását tiltsa. A cookie-k alkalmazásának tiltásával azonban a Felhasználó tudomásul veszi, hogy cookie nélkül az adott oldal működése nem teljes értékű.

Az Adatkezelők személyre szabott szolgáltatások biztosítása során, cookie-k alkalmazásával a következő Személyes adatokat kezelik: demográfiai adatok valamint érdeklődési kör információk, szokások, preferenciák (böngészési előzmények alapján).

  • Az adatkezelés célja:

A Felhasználó azonosíthatóságának biztosítása, online tartalomszolgáltatás, a felhasználóval való kapcsolattartás, a felhasználói jogosultságok (a Felhasználó által igénybe vehető szolgáltatások) azonosítása, a felhasználó által igénybe vett szolgáltatások valamint a hirdetések testreszabásának elősegítése, a kényelmi funkciók igénybevétele, egyedi felhasználói megkeresések kezelése, intézése, statisztikák, elemzések készítése, közvetlen üzletszerzési illetve marketing célú megkeresés lehetőségének biztosítása, felhasználó által generált tartalmak közzétételéhez felület (tárhely) biztosítása, közösségi szolgáltatások (rovatokhoz kapcsolódó kommentek, egyes blogok) esetén felhasználók egymás általi azonosításának biztosítása, egymással folytatott kommunikációjuk lehetővé tétele, az informatikai rendszer technikai fejlesztése, a felhasználók jogainak védelme, hírlevelek küldése, az adatkezelő jogos érdekeinek érvényesítése, adatkezelő és a felhasználó közötti szerződés létrehozása, teljesítése.

  • Az adatkezelés jogalapja

Az adatkezelő a személyes adatokat a felhasználóval létrejött szerződése esetén az abból származó felhatalmazás alapján, egyéb jogszabályból fakadó kötelezettsége teljesítése érdekében a jogszabályból eredő felhatalmazás alapján, vagy az érintett hozzájárulása alapján kezeli.

Adatkezelő a fent ismertetett bármelyik adatkezelési cél megvalósítása érdekében kezelhet személyes adatokat. Az Adatkezelő a megadott személyes adatokat az e pontokban írt céloktól eltérő célokra nem használják fel.

Az Adatkezelésre a Felhasználók önkéntes, előzetes, megfelelő tájékoztatáson alapuló nyilatkozata alapján kerül sor, amely nyilatkozat tartalmazza a Felhasználók kifejezett hozzájárulását ahhoz, hogy az oldal használata során általuk közölt személyes adataik, illetve a róluk generált Személyes adatok felhasználásra kerüljenek. A Felhasználó a hozzájáruláson alapuló Adatkezelés esetén jogosult a hozzájárulását bármikor visszavonni, amely azonban nem érinti a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

Az Adatkezelők a Felhasználó által az egyes Honlapokra történő belépéskor a Felhasználó IP címét a Szolgáltatás nyújtásához kapcsolódóan, az Adatkezelő jogos érdekére tekintettel és a Szolgáltatás jogszerű biztosítása okán (pl. jogellenes felhasználás ill. jogellenes tartalmak kiszűrése érdekében), a Felhasználó külön hozzájárulása nélkül is rögzítheti.

A tartalomszolgáltatás keretében ill. ahhoz kapcsolódóan történő Adatkezelés jogalapja lehet a Felhasználó önkéntes hozzájárulásán kívül az Adatkezelő lényeges jogos érdeke, valamint a tájékoztatáshoz és a véleménynyilvánításhoz való alapvető jogok biztosítása, a jogszabályok által meghatározott keretek között.

Jelen Tájékoztatóban meghatározott Adatfeldolgozók részére történő adattovábbítás a Felhasználó külön hozzájárulása nélkül végezhető. Személyes adatok harmadik személynek vagy hatóságok számára történő kiadása – hacsak jogszabály ettől eltérően nem rendelkezik – kizárólag hatósági határozat alapján, vagy a Felhasználó előzetes, kifejezett hozzájárulása esetén lehetséges.

A Felhasználó szavatol azért, hogy a Szolgáltatások igénybevétele során általa más természetes személyekről megadott vagy hozzáférhetővé tett személyes adat kezeléséhez (pl. a Felhasználó által generált tartalom közzététele során stb.) az érintett természetes személy hozzájárulását jogszerűen beszerezte. A Felhasználó által a Szolgáltatások igénybevétele és a kapcsolódó kommunikáció során rendelkezésre bocsátott felhasználói tartalomért minden felelősség a Felhasználót terheli.

Bármely Felhasználó az általa megadott adatok, különösen az e-mail címének megadásakor felelősséget vállal azért, hogy a megadott e-mail címről ill. az általa megadott adatok felhasználásával kizárólag ő vesz igénybe szolgáltatást. E felelősségvállalásra tekintettel egy megadott e-mail címen történő kommunikációval összefüggő mindennemű felelősség kizárólag azt a Felhasználót terheli, aki az e-mail címet és a kapcsolódó adatokat megadta.

  • Az adatkezelés elvei, módja

Az Adatkezelők a Személyes adatokat a jóhiszeműség és a tisztesség és átláthatóság elveinek, valamint a hatályos jogszabályok és jelen Tájékoztatóban rendelkezéseinek megfelelően kezelik.

A Szolgáltatások igénybevételéhez elengedhetetlenül szükséges Személyes adatokat az Adatkezelők az érintett Felhasználó hozzájárulása alapján, és kizárólag célhoz kötötten használják fel.

Az Adatkezelők a Személyes adatokat csak a jelen Tájékoztatóban ill. a vonatkozó jogszabályokban meghatározott célból kezelik. A kezelt Személyes adatok köre arányban áll az Adatkezelés céljával, azon nem terjeszkedhet túl. Minden olyan esetben, ha a Személyes adatokat az Adatkezelők bármelyike az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánja felhasználni, erről a Felhasználót tájékoztatja, és ehhez előzetes, kifejezett hozzájárulását megszerzi, illetőleg lehetőséget biztosít számára, hogy a felhasználást megtiltsa.

Adatkezelők a megadott Személyes adatokat nem ellenőrzik. A megadott Személyes adatok megfelelőségéért kizárólag az azt megadó személy felel.

A 16. életévét be nem töltött személy érintett Személyes adatai csak a felette szülői felügyeletet gyakorló nagykorú személy hozzájárulása esetén kezelhetők. Az Adatkezelőnek nem áll módjában a hozzájáruló személy jogosultságát, illetve nyilatkozatának tartalmát ellenőrizni, így a Felhasználó illetve a felette szülői felügyeletet gyakorló személy szavatol azért, hogy a hozzájárulás megfelel a jogszabályoknak. Hozzájáruló nyilatkozat hiányában az Adatkezelő 16. életévét be nem töltött érintettre vonatkozó Személyes adatot – a Szolgáltatás felhasználásakor használt IP cím kivételével, amelynek rögzítésére az internetes szolgáltatások jellegéből adódóan automatikusan sor kerül – nem gyűjt.

Az Adatkezelők az általuk kezelt Személyes adatokat a jelen Tájékoztatóban meghatározott Adatfeldolgozókon, valamint egyes – a jelen Tájékoztatóban hivatkozott – esetekben a Külső szolgáltatókon kívül harmadik félnek át nem adják. A jelen pontban foglalt rendelkezés alól kivételt képez az adatok statisztikailag összesített formában történő felhasználása, mely az érintett Felhasználó beazonosítására alkalmas egyéb adatot semmilyen formában nem tartalmazhatja, ez által nem minősül Adatkezelésnek, sem adattovábbításnak. Az Adatkezelők bizonyos esetekben – hivatalos bírósági, rendőrségi megkeresés, jogi eljárás szerzői-, vagyoni- illetve egyéb jogsértés vagy ezek alapos gyanúja miatt az Adatkezelők érdekeinek sérelme, a Szolgáltatások biztosításának veszélyeztetése stb. – harmadik személyek számára hozzáférhetővé teszik az érintett Felhasználó elérhető Személyes adatait.

Az Adatkezelők rendszere a Felhasználók aktivitásáról adatokat gyűjthet, melyek nem kapcsolhatók össze a Felhasználók által a regisztrációkor megadott egyéb adatokkal, sem más honlapok vagy szolgáltatások igénybevételekor keletkező adatokkal.

Az Adatkezelők az általuk kezelt Személyes adat helyesbítéséről, korlátozásáról ill. törléséről az érintett Felhasználót, továbbá mindazokat értesíti, akiknek korábban a Személyes adatot Adatkezelés céljára továbbította. Az értesítés mellőzhető, ha ez az Adatkezelés céljára való tekintettel az érintett jogos érdekét nem sérti.

Az Adatkezelők gondoskodnak a Személyes adatok biztonságáról, megteszik azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, és kialakítják azokat az eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg megakadályozzák azok véletlen elvesztését, jogtalan megsemmisülését, jogosulatlan hozzáférését, jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását, jogosulatlan terjesztését. E kötelezettség teljesítésére az Adatkezelők minden olyan harmadik felet felhívnak, akik részére Személyes adatokat továbbít.

Tekintettel a GDPR vonatkozó rendelkezéseire az Adatkezelők nem kötelesek adatvédelmi tisztviselő kijelölésére.

 

  • Az adatkezelés időtartama

Amennyiben az adatkezelés jogalapja a felhasználóval létrejött szerződésből ered, akkor a szerződés rendelkezései szerinti ideig, amennyiben az adatkezelés jogalapja jogszabályi felhatalmazás a jogszabály által meghatározott ideig, amennyiben az adatkezelés jogalapja az érintett hozzájárulása akkor a célhoz kötött adatkezelés esetén a cél eléréséig vagy ellehetetlenüléséig vagy a hozzájárulás visszavonásáig tart.

A felhasználó rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférési, azok helyesbítési, törlési vagy kezelésének korlátozási, a személyes adatai kezelése elleni tiltakozási, valamint adathordozhatósági jogai:

Adatkezelő a felhasználói jogok gyakorlásának elősegítése érdekében valamennyi általa üzemeltetett honlapról online elérhető és használható rendszert tart fenn, amelyen keresztül a felhasználók könnyen és gyorsan hozzáférhet jogai gyakorlásával kapcsolatos információkhoz.

Adatkezelő a felhasználók részére a kötelező tájékoztatásokat, valamint az érintetti jogok alapján szükséges válaszokat tömör, átlátható és közérthető formában igyekszik nyújtani.

Adatkezelő felhasználók kérelmeivel kapcsolatban legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított 30 napon belül tájékoztatja a kérelem nyomán hozott intézkedéséről. Adatkezelő az elektronikus úton benyújtott kérelmekre a tájékoztatást lehetőség szerint elektronikus úton adja meg, kivéve, ha a bejelentő másként kéri.

Amennyiben adatkezelő nem tesz intézkedést az érintett kérelme nyomán, legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított 30 napon belül tájékoztatja az érintettet az intézkedés elmaradásának okáról, valamint arról, hogy az érintett milyen jogorvoslati jogokkal élhet.

Az automatikusan rögzített IP címeket az Adatkezelők a rögzítésüket követően legfeljebb 7 napig tárolják.

A Felhasználó által küldött e-mailek esetén, a megkeresett Adatkezelő az e-mail címet a megkeresésben hivatkozott ügy lezárását követő 90. napon törli, kivéve, ha egyedi esetben az Adatkezelő jogos érdeke a Személyes adat további kezelését indokolja, az Adatkezelő e jogos érdekének fennállásáig.

A Felhasználó által megadott Személyes adatok kezelése mindaddig fennmarad, amíg a Felhasználó a Szolgáltatásról – az adott felhasználói névvel – ki nem iratkozik, vagy egyébként nem kéri a Személyes adatok törlését. Ez esetben a Személyes adat az Adatkezelők rendszereiből törlődik. A Felhasználó által megadott Személyes adatok addig kezelhetőek az Adatkezelő által, amíg a Felhasználó kifejezetten írásban nem kéri azok Adatkezelésének megszüntetését.

A Felhasználó Adatkezelés megszüntetésére irányuló, a Szolgáltatásról való leiratkozás nélküli kérése a Szolgáltatás igénybe vételéhez fűződő jogát nem érinti, azonban előfordulhat, hogy Személyes adatok hiányában egyes Szolgáltatásokat nem tud majd igénybe venni.

Jogellenes, megtévesztő Személyes adat használata esetén vagy a Felhasználó által elkövetett bűncselekmény, illetve rendszer elleni támadás esetén az Adatkezelők jogosultak a Felhasználó Személyes adatait haladéktalanul törölni, ugyanakkor – bűncselekmény gyanúja vagy polgári jogi felelősség gyanúja esetén – jogosult a Személyes adatokat a lefolytatandó eljárás időtartamára megőrizni is.

A rendszer működése során automatikusan, technikailag rögzítésre kerülő, adatok a generálódásuktól számítva a rendszer működésének biztosítása szempontjából indokolt időtartamig kerülnek tárolásra a rendszerben. Ha a Felhasználó Személyes adatainak kezeléséhez adott hozzájárulását megszüntette, vagy a Szolgáltatásról leiratkozott, úgy ezt követően a technikai adatokról az ő személye – nyomozó hatóságokat illetve szakértőiket ide nem értve – nem lesz beazonosítható.

Amennyiben bíróság vagy hatóság jogerősen elrendeli a Személyes adat törlését, a törlést az Adatkezelők végrehajtják. Törlés helyett az Adatkezelők – a Felhasználó tájékoztatása mellett – korlátozzák a Személyes adat felhasználását, ha a Felhasználó ezt kéri, vagy ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené a Felhasználó jogos érdekét. A Személyes adatot az Adatkezelők mindaddig nem törlik, ameddig fennáll az az adatkezelési cél, amely a Személyes adat törlését kizárta.

  • A felhasználó jogai, jogok érvényesítésnek módja:
  • A tájékoztatáshoz/hozzáféréshez való jog

A felhasználó adatkezelő megadott elérhetőségein keresztül, levélben vagy email-ben tájékoztatást kérhet adatkezelőtől arra vonatkozóan, hogy adatkezelőnél személyes adatainak kezelése folyamatban van-e. A levélben küldött tájékoztatás kérést a megkeresett Adatkezelő akkor tekinti hitelesnek, ha a megküldött kérelem alapján a Felhasználó egyértelműen beazonosítható.

Ha ilyen adatkezelés folyamatban van, a felhasználó jogosult arra, hogy információt kérjen, milyen személyes adatait, milyen jogalapon, milyen célból, milyen forrásból és mennyi ideig kezeli, illetve hogy kinek, mikor, milyen jogszabály alapján, mely személyes adataihoz biztosított hozzáférést vagy kinek továbbította a személyes adatait, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket.

A felhasználó jogosult arra, hogy a személyes adataihoz hozzáférést kapjon akként, hogy adatkezelő az érintett személyes adatokat írásban vagy emailben megküldi a Felhasználó részére.

 

 

 

  • A helyesbítéshez való jog

Felhasználó adatkezelő meghatározott elérhetőségein keresztül, levélben vagy email-ben kérheti, hogy késedelem nélkül módosítsa valamely személyes adatát, illetve kérheti a hiányos személyes adatai kiegészítését. Így például bármikor megváltoztathatja felhasználói nevét, vagy egyéb, nyilvántartott személyes adatát.

  • A törléshez/elfeledtetéshez való jog

A felhasználó adatkezelő által létrehozott és üzemeltetett honlapon keresztül vagy a megadott elérhetőségein egyszerűen és könnyen kérheti, hogy adatkezelő késedelem nélkül törölje személyes adatait, az alábbi feltételek bekövetkezése esetén:

– a személyes adatai kezelésének célja megszűnt

– hozzájárulását visszavonja és az adatkezelésnek nincs más jogalapja

– a felhasználó tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs más jogszerű ok az adatkezelésre

– a személyes adatait adatkezelő jogellenesen kezelte

– a személyes adatait adatkezelőre alkalmazandó jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell

– a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások gyermekeknek kínálásával kapcsolatosan került sor.

A törlési kérelem megtagadásáról az Adatkezelők minden esetben tájékoztatják a Felhasználót, megjelölve a törlés megtagadásának indokát. Személyes adat törlésére irányuló igény teljesítését követően a korábbi (törölt) adatok már nem állíthatók helyre. Az Adatkezelő által küldött hírlevelek az azokban található leiratkozás linken keresztül mondhatók le. Leiratkozás esetén az Adatkezelő a hírlevél adatbázisában a Felhasználó Személyes adatait törli.

  • Az adatkezelés korlátozásához való jog

A felhasználó adatkezelő megadott elérhetőségein keresztül, írásban vagy emailben kérheti, hogy adatkezelő az adatkezelést korlátozza.

Az adatkezelés korlátozása esetén a személyes adatokat a tárolás kivételével csak a Felhasználó hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy fontos közérdekéből lehet kezelni.

A Felhasználó kérheti, hogy Személyes adatainak kezelését az Adatkezelők korlátozzák, ha a Felhasználó vitatja a kezelt Személyes adatok pontosságát. Ebben az esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az Adatkezelők ellenőrizzék a Személyes adatok pontosságát. Az Adatkezelők megjelölik az általuk kezelt Személyes adatot, ha a Felhasználó vitatja annak helyességét vagy pontosságát, de a vitatott Személyes adat helytelensége vagy pontatlansága nem állapítható meg egyértelműen.

 

A Felhasználó kérheti, hogy Személyes adatainak kezelését az Adatkezelők korlátozzák akkor is, ha az Adatkezelés jogellenes, de a Felhasználó ellenzi a kezelt Személyes adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását.

 

A Felhasználó továbbá akkor is kérheti, hogy Személyes adatainak kezelését az Adatkezelők korlátozzák, ha az Adatkezelés célja megvalósult, de a Felhasználó igényli azok Adatkezelők általi kezelését jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez.

 

  • Az adathordozhatósághoz való jog

A felhasználó adatkezelő megadott elérhetőségein keresztül, levélben vagy emailben kérheti adatkezelőtől a Felhasználóra vonatkozó, a Felhasználó által adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik társaságnak továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná adatkezelő, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta, ha az adatkezelés a Felhasználó hozzájárulásán vagy szerződésen alapul és az adatkezelés automatizált módon történik.

 

  • A tiltakozáshoz való jog

A Felhasználó adatkezelő megadott elérhetőségein keresztül, levélben vagy emailben bármikor tiltakozhat személyes adatainak adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekein alapuló kezelése ellen. Ebben az esetben adatkezelő a személyes adatait nem kezelheti tovább, kivéve, ha bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek a Felhasználó érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

 

A Felhasználó tiltakozhat Személyes adatainak kezelése ellen (i) ha a Személyes adatok kezelése kizárólag az Adatkezelőkre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez vagy az Adatkezelők vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges; (ii) ha az Adatkezelés célja közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás; vagy (iii) ha az Adatkezelésre közérdekű feladat teljesítése érdekében kerül sor.

 

Az Adatkezelők a Felhasználó tiltakozásának jogszerűségét megvizsgálják, és ha a tiltakozás megalapozottságát megállapítják, az Adatkezelést megszüntetik és a kezelt Személyes adatokat zárolják, továbbá a tiltakozásról és az annak alapján tett intézkedésekről értesítik mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett Személyes adatok korábban továbbításra kerültek.

  • Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást

Adatkezelő nem alkalmaz a GDPR 22. cikke szerinti kizárólag automatizált adatkezelésen alapuló döntéshozatalt.

  • Adatfeldolgozás

Az Adatkezelők tevékenysége ellátásához a jelen Tájékoztatóban fentebb nevesített Adatfeldolgozókat veszik igénybe.

Az Adatfeldolgozók önálló döntést nem hoznak, kizárólag az Adatkezelőkkel kötött szerződés, és a kapott utasítások szerint jogosultak eljárni. Az Adatfeldolgozók az Adatkezelők által továbbított és általuk kezelt vagy feldolgozott Személyes adatokat a GDPR által előírt rendelkezésekkel összhangban rögzítik, kezelik, ill. dolgozzák fel, és erről nyilatkozatot tesznek az Adatkezelők részére.

Az Adatkezelők ellenőrzik az Adatfeldolgozók munkáját.

Az Adatfeldolgozók további adatfeldolgozó igénybe vételére csak az Adatkezelők hozzájárulásával jogosultak.

 

KÜLSŐ SZOLGÁLTATÓK

Az Adatkezelők a Szolgáltatások biztosításához kapcsolódóan számos esetben Külső szolgáltatókat vesznek igénybe, amely Külső szolgáltatókkal az Adatkezelők együttműködnek.

 A Külső szolgáltatók rendszereiben kezelt Személyes adatok tekintetében a Külső szolgáltatók saját adatvédelmi tájékoztatójában foglaltak az irányadók.

 Az Adatkezelők minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy a Külső szolgáltató a részére továbbított Személyes adatokat a jogszabályoknak megfelelőn kezelje, és azokat kizárólag a Felhasználó által meghatározott vagy a jelen Tájékoztatóban alább rögzített célra használja fel. A Külső szolgáltatók 2018. május 25. napját követően a részükre az Adatkezelők által továbbított és általuk kezelt vagy feldolgozott Személyes adatokat a GDPR által előírt rendelkezésekkel összhangban rögzítik, kezelik, ill. dolgozzák fel és erről nyilatkozatot tesznek az Adatkezelők részére.

 Az Adatkezelők a Külső szolgáltatók számára végzett adattovábbításról a jelen Tájékoztató keretében tájékoztatják a Felhasználókat.

 

Webanalitikai és hirdetéskiszolgáló Külső szolgáltatók

A Szolgáltatások oldalaihoz kapcsolódóan az Adatkezelők webanalitikai és hirdetéskiszolgáló Külső szolgáltatókkal működnek együtt. E Külső szolgáltatók hozzáférhetnek a Felhasználó IP címéhez, ezen felül pedig sok esetben cookie-k, esetenként web beacon (az IP cím, a látogatott honlap rögzítésére szolgáló, a honlapokon, esetenként e-mailekben vagy mobil applikációkban alkalmazott webes jelölő), clicktag (egy adott hirdetésre történt kattintást azonosító jelölő mérőkód) vagy egyéb kattintásmérők használatával biztosítják a Szolgáltatások személyre szabását vagy elemzését, statisztikák készítését. Az e Külső szolgáltatók által elhelyezett cookie-k bármikor törölhetők a Felhasználó készülékéről, a böngésző(k) megfelelő beállításainak kiválasztásával pedig általában visszautasítható a cookie-k használata. A Külső szolgáltatók által elhelyezett cookie beazonosítása az adott cookie-hoz kapcsolódó domain alapján történhet. A web beacon, a clicktag és az egyéb kattintásmérők visszautasítására nincs lehetőség. E Külső szolgáltatók a részükre továbbított Személyes adatokat saját adatvédelmi tájékoztatóik szerint kezelik.

Az Adatkezelőkkel együttműködő webanalitikai és hirdetéskiszolgáló Külső szolgáltatók: Google LLC.,

Egyéb Külső szolgáltatók

Vannak olyan Külső szolgáltatók, amelyekkel egyik Adatkezelő sem áll szerződéses jogviszonyban vagy az adott adatkezelés tekintetében szándékosan nem működik együtt, azonban ettől függetlenül is a Honlaphoz / Szolgáltatásokhoz – akár a Felhasználó közreműködése (pl. egyéni fiókjának a Szolgáltatáshoz kapcsolása) által, akár anélkül – hozzáférnek, és ez által a Felhasználókról vagy a Szolgáltatások honlapjain folytatott felhasználói aktivitásokról adatokat gyűjtenek, amelyekből esetenként – önállóan vagy más, e Külső szolgáltató által gyűjtött adatokkal összekapcsolva – alkalmasak lehetnek a Felhasználó azonosítására. Ilyen Külső szolgáltatók lehetnek különösen, de nem kizárólagosan: Facebook Ireland Inc., Google LLC, Instagram LLC., Pinterest Ltd., Infogram Software Inc, PayPal Holdings Inc., Playbuzz Ltd., Twitter International Company., Viber Media LLC, Vimeo Ltd., Yahoo! EMEA Ltd., YouTube LLC. E Külső szolgáltatók a részükre továbbított Személyes adatokat saját adatvédelmi irányelveik szerint kezelik.

  • Az adattovábbítás lehetősége

Az Adatkezelők jogosultak és kötelesek minden olyan rendelkezésére álló és általuk szabályszerűen tárolt Személyes adatot az illetékes hatóságoknak továbbítani, amely Személyes adat továbbítására őket jogszabály vagy jogerős hatósági kötelezés kötelezi. Ilyen adattovábbítás, valamint az ebből származó következmények miatt az Adatkezelők nem tehetők felelőssé.

Amennyiben az Adatkezelő a Szolgáltatások oldalain található tartalomszolgáltatás üzemeltetését vagy hasznosítását részben vagy egészben harmadik személy számára átadja, úgy az általa kezelt Személyes adatokat részben vagy egészben ezen harmadik személy számára a Felhasználó külön hozzájárulásának megkérése nélkül, azonban a Felhasználók megfelelő előzetes tájékoztatása mellett átadhatja az új üzemeltető részére azzal, hogy ezen adattovábbítás a Felhasználót nem hozhatja a jelen Tájékoztató mindenkor hatályos szövegében megjelölt adatkezelési szabályoknál hátrányosabb helyzetbe.

 

Jelen pont szerinti adattovábbítás esetén az Adatkezelő az adattovábbítás előtt lehetőséget biztosít a Felhasználók számára arra, hogy az adattovábbítás előtt tiltakozzanak az adattovábbítás ellen. Tiltakozás esetén az adott Felhasználó adatainak a jelen pont szerinti továbbítása nem lehetséges.

Az Adatkezelők az adattovábbítás jogszerűségének ellenőrzése, valamint a Felhasználó tájékoztatásának biztosítása céljából adattovábbítási nyilvántartást vezetnek.

  • Az adatkezelési tájékoztató módosítása

Az Adatkezelő1 fenntartja magának a jogot, hogy a jelen Tájékoztatót egyoldalú döntésével bármikor módosítsa.

A Felhasználó az oldal látogatásával, és a Szolgáltatások igénybe vételével elfogadja a Tájékoztató mindenkor hatályos rendelkezéseit, ezen túlmenően az egyes Felhasználók további beleegyezésének kikérésére nincs szükség.

  • Az adatkezeléssel kapcsolatos jogérvényesítési lehetőségek

Amennyiben jogellenes adatkezelést tapasztal, a jogi eljárás kezdeményezése előtt kérjük, hogy panaszát először adatkezelő részére küldje meg, mivel így lehetőség nyílik arra, hogy adatkezelő a jogszerű állapotot magától helyreállítsa.

A felhasználó a felügyeleti hatósághoz benyújtott bejelentéssel (panasszal) vizsgálatot kezdeményezhet arra hivatkozással, hogy személyes adatai kezelésével kapcsolatban jogsérelem érte, vagy annak közvetlen veszélye fennáll. A felügyeleti hatóság neve és elérhetőségei a következők:

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c

Postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.

E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

Telefon: +36 (1) 391-1400

Fax: +36 (1) 391-1410

Honlap: www.naih.hu

 

A Felhasználó által tapasztalt jogellenes adatkezelés esetén bíróság előtt polgári pert is kezdeményezhet. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per a Pp. szabályai szerint – a felhasználó választása szerint – a lakóhelye szerinti törvényszék előtt is megindítható. A törvényszékek felsorolását és elérhetőségét a következő linken keresztül tekintheti meg: http://birosag.hu/torvenyszekek.

 

Ellenkező tájékoztatás hiányában a Szabályzat hatálya nem terjed ki azon szolgáltatásokra és adatkezelésekre, melyek a jelen Tájékoztatóban alább hivatkozott egyes honlapokon hirdető, vagy azon más módon megjelenő, az Adatkezelőkön kívüli harmadik személyek promócióihoz, nyereményjátékaihoz, szolgáltatásaihoz, egyéb kampányaihoz, az általuk közzétett tartalmakhoz kapcsolódnak. Ugyanígy ellenkező tájékoztatás hiányában a Tájékoztató hatálya nem terjed ki olyan weboldalak, szolgáltatók szolgáltatásaira és adatkezeléseire, melyekre a Tájékoztató hatálya alá tartozó honlapokon található hivatkozás vezet. Az ilyen szolgáltatásokra a szolgáltatást üzemeltető harmadik személyes adatkezelési tájékoztatójában foglalt rendelkezések irányadók, és ezekért az adatkezelésekért Adatkezelők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Adatkezelő által üzemeltetett honlapokon elérhető szolgáltatásainak igénybevételét kizárólag nagykorú természetes személyek, vagy gazdasági társaságok, vállalkozások részére biztosítja.

12) Az Adatkezelő által gyűjtött személyes adatok és az egyes adatkezelések

Az adatkezelő az általa nyújtott szolgáltatások igénybevétele érdekében az alábbi személyes adatokat kéri, kezeli a felhasználóira vonatkozóan:

Hirdető esetén: (vállalkozás képviselőjére, kapcsolattartójára értve): név, e-mail cím, cím, telefonszám

Hírlevél: Név, e-mail cím,

Kapcsolatfelvétel

Személyes adatok, amelyeket a Felhasználó megad önmagáról bármely kapcsolatfelvétel alkalmával, így különösen a Társaság által biztosított telefonos, e-mailes elérhetőségeken, postai úton vagy a Facebookon, továbbá az azonosításhoz szükséges adatok.

Közvélemény- és piackutatásban történő részvétel

A felmérés során a Felhasználó által önkéntesen megadott saját magára, vagy családi körülményeire, életvitelére vonatkozóan, a Társaság által a kutatás céljából elkért személyes adat. A Felhasználó visszajelzései és észrevételei.

Egyéb forrásokból kapott személyes adatok

Marketing kommunikáció- és reklámozási tevékenység javítása, mérése érdekében harmadik személy partnerek által felvett adatok (lásd különösen: Sütikkel kapcsolatos adatkezelések tájékoztatója

Az adatkezelés jogalapja a szerződés teljesítése. Az adatkezelés időtartama a szolgáltatás igénybevételéig tart.

 

 

Hírlevél

Adatkezelő honlapján elérhető Szolgáltatásai, valamint kifejezetten elektronikus úton közölt reklámok Felhasználók részére történő eljuttatására szerződött partnerei szolgáltatásai, termékei népszerűsítése érdekében az Felhasználók részére, akik ehhez előzetes, kifejezett és önkéntes hozzájárulásukat adták, e-mailen vagy SMS-ben direkt marketing (közvetlen üzletszerzési célú) elektronikus hirdetéseket küld. A Társaság az elektronikus direkt marketing szolgáltatás igénybevétele körében a következő adatokat kezeli:

A közvetlen megkereséshez szükséges azonosítási és elérhetőségi adatok ( Név és e-mail cím).

A Társaság által küldött üzenetek, digitális kommunikációk megnyitása, kattintása, annak nyomon követhetősége érdekében.

Az adatkezelés jogalapja az érintett önkéntes, előzetes, kifejezett hozzájárulása. A hozzájárulás az elérhetőségeken bármikor ingyenesen, korlátozástól és indokolástól mentesen visszavonható, továbbá az elektronikus hirdetésben esetlegesen megjelölt módon szintén lehetőség van a hozzájárulás visszavonására. A hozzájárulás visszavonható továbbá adatkezelőnek címzett és adatkezelő székhelyére postai úton eljuttatott nyilatkozattal is. Az adatkezelés időtartama ennek megfelelően a felhasználói hozzájárulás visszavonásáig („leiratkozás”) tart, amennyiben ilyen nem történik, akkor addig, ameddig adatkezelő a hírlevélküldési szolgáltatását fenntartja.

Adatkezelő felhívja a figyelmet arra, hogy nem tartoznak a jelen pont szerinti kommunikáció körébe adatkezelő által, a Szolgáltatás igénybevétele kapcsán küldött rendszerüzenetek, amelyek közlése a Felhasználó érdekében szükséges, vagy a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó, vagy azzal kapcsolatos információt tartalmaznak, vagy technikai jellegű tájékoztatást nyújtanak, vagy amelyek a jogviszony lényeges elemeire vonatkozó tájékoztatást tartalmaznak.

A Társaság annak érdekében, hogy a feliratkozott Felhasználók érdeklődési körébe eső reklám-üzenetetek kapjanak, a feliratkozott Felhasználók honlapon tett aktivitása alapján rögzíti a Felhasználó érdeklődési körét és ennek megfelelő reklámüzeneteket küldhet a részére.

A Felhasználó adatkezelő megadott elérhetőségein keresztül, írásban vagy e-mailben bármikor tiltakozhat személyes adatainak közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése ellen, amely esetben adatai a továbbiakban e célból nem kezelhetők. A Felhasználó ezen tiltakozását adatkezelő által email-en keresztül megküldött hírlevelekben/reklámcélú levelekben elhelyezett „Leiratkozom a hírlevélről” gombra történő kattintással is kifejezheti, amelynek következtében adatkezelő a továbbiakban nem küld felhasználónak ilyen tartalmú üzenetet.

 

 

 

Közvélemény és piackutatás

A felmérés során a Felhasználó által önkéntesen megadott saját magára, vagy családi körülményeire, életvitelére vonatkozóan, a Társaság által a kutatás céljából elkért személyes adat, a felhasználó visszajelzései és észrevételei.

Sütikkel (cookies) kapcsolatos adatkezelés:

Marketing kommunikáció- és reklámozási tevékenység javítása, mérése érdekében harmadik személy partnerek által felvett adatok (lásd különösen: Sütikkel kapcsolatos adatkezelések tájékoztatója.