Elhelyezkedés és parkolás A természet színeihez illeszkedő fatorony a nemesvitai kiserdőben talált otthonára, a falu nyugati végében. Parkolás szempontjából 3 lehetőséget érdemes megemlíteni. Az első a nemesvitai bevezető út melletti sportpálya, ahonnan nagyjából 800 méteres gyaloglással lehet elérni a kilátót. A második 100 méterrel közelebb van, a Széchenyi utca mentén vehető igénybe, de itt már kevesebb férőhely áll rendelkezésre. Harmadikként a Csali Szőlőbirtokot lehet feljegyezni, ahonnan majdnem 1,5 kilométeres távot kell legyűrnie az érkezőknek, de cserébe igazi panorámás úton haladhatnak. Játszótér A Nemesvita kilátó tövében 100 négyzetméternyi területen húzódik a jól felszerelt, hívogató játszótér. Hinta, rugós lépegető kaptár, mászókás játszótorony és golyóhúzogató játék is helyet kapott a kínálatban. Sövénylabirintus Izgalmas családi szórakozást kínál a 212 méter hosszan kanyargó sövénylabirintus, ahol számot adhatunk a kitartásunkról és a tájékozódási képességünkről is. A labirintus alapját a Turkesztáni szil kétsoros telepítése adja, amit kedvező tulajdonságai miatt csodasövénynek is neveznek. Nemesvita Ha már fejünkbe vettük, hogy meglátogatjuk a nemesvitai kilátót, érdemes a falu életérzésében is belekóstolni. Kanyargós, meredek utak jellemzik ezt a minden ízében hegyvidéki települést, ahol kiváló borok, Western Park, és jobbnál jobb szálláshelyek várják a vendégeket.